Cégünkről - Car-security,személy- és vagyonvédelem,élőerős objektum és területőrzés

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Cégünk alakulását tekintve a fiatal cégek közé tartozik, bár a tulajdonosok már több éves tapasztalatokkal bírnak, korábbi saját cégek, illetve egyéb vezetői beosztásokon keresztül.
A fenti okok miatt a tapasztalat jóval a cég alakulása előtt-re nyúlik vissza. Az első időkben úgy gondoltuk, hogy a vagyonvédelmi szakma elég szerteágazó ahhoz, hogy választhassunk a tevéknységek között.

Cégünk, a Car-Security Kft. célul tűzte ki, hogy színvonalas és komplex szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek a biztonsági szféra minden területén. Mottónk a korrektség. A korrektségnek meg kell nyilvánulnia a szakmai hozzáértésben, a pénzügyekben, valamint az üzletfelekkel való személyes kapcsolatokban egyaránt. Átlátható, kiszámítható és magas szintű szolgáltatást kívánunk nyújtani megfizethető áron.

Fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünkkel hozzájáruljunk a mindenki számára elérhető biztonsághoz, a társadalmi elfogadáshoz és a szabadsághoz való elemi joghoz.



Minőségi célkitűzéseinket az alábbi elvek alapján valósítjuk meg:
  • Nagy hangsúlyt fektetünk személyzetünk tagjainak kiválasztásánál az illető jellemére, intelligenciájára, felelősségtudatára és szakmai felkészültségére. A végzettségen kívül megköveteljük a megfelelő szakmai gyakorlatot, nyelvismeretet, számítástechnikai ismereteket. Munkatársaink szolgálatban cégünk elvárásai mellett megbízóink cégfilozófiáját képviselik.
  • A cég alkalmazottainak feladatait a különböző munkaterületek követelményeihez igazodva pontosan meghatározzuk, és Őrutasításba foglaljuk. A kérdéses szabályzatok, kiterjednek a szolgálat valamennyi feladatára (a szolgálat jogai, kötelezettségei, jogosultsága, végrehajtandó feladatai, kulcs, okmány és ezzel kapcsolatos iratkezelés, a szolgálat ruházata, a be - és kilépés szabályai, stb).
  • Gondoskodunk arról, hogy a személyzet minden tagja pontosan ismerje feladatát, munkába állás előtt megfelelő oktatásban részesítjük.
  • Különböző oktatási kurzusok folyamatos szervezésével biztosítjuk alkalmazottaink számára a fejlődés lehetőségét mind szellemi, mind fizikai területen. Naprakész információval rendelkezünk a személyi állomány képességeiről, ismereteiről, ezáltal előre megtervezzük az adott naptári év oktatásait. Összegyűjtjük az oktatási, képzési igényeket, nyilvántartjuk a képzettségeket.
  • Cégünkhöz felvételt kérő egyének esetében magas elvárásokat támasztunk, melyek a következők: ápolt, kulturált megjelenés, egészségügyi, fizikai és pszichikai alkalmasság, megfelelő szakképesítés, határozottság, azonnali döntési képesség, éberség, udvarias magatartás, empátia. Kizárólag feddhetetlen előéletű munkatársakkal dolgozunk. Új alkalmazottaink felvételekor minden esetben ellenőrizzük a jelölt referenciáit és a tevékenység végzéséhez szükséges okmányait. A felvételt kérő személyekről meghatározott szempontok alapján - beleegyezésükkel- környezettanulmányt készítünk. Munkatársainkat felvételüket követően is folyamatosan figyelemmel kísérjük és ellenőrizzük a foglalkoztatási feltételeket.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz